A Corvinus Egyetem kutatója, Hartyándi Mátyás idén publikált kvalitatív vizsgálata egy teljes szervezeti egység AI-befogadását elemezte pszichodramatikus módszerekkel, feltárva a generatív AI-val kapcsolatos rejtett attitűdöket és bizalmi dilemmákat.
A tanulmány egy magyar szolgáltató vállalat teljes divíziójában vizsgálta, hogyan fogadják be a munkavállalók a generatív mesterséges intelligenciát (ChatGPT, DALL-E, Gamma stb.). A kutatás különlegessége, hogy nem kérdőíveket vagy hagyományos interjúkat használt, hanem pszichodramatikus, projektív módszereket: a résztvevők tárgyakkal, térbeli elhelyezéssel és szerepcserékkel jelenítették meg, hogyan látják az AI-t. Ez lehetővé tette, hogy ne csak a kimondott vélemények, hanem a rejtett attitűdök, félelmek és belső reprezentációk is megjelenjenek. A kutatás három fő mintázatot azonosított:
- Az AI kettős, egyszerre eszköz- és fenyegetésszerű megélése.
- A teljesítményígéretek és a valós, megtapasztalt haszon közötti csalódás.
- Az érzelmi és fizikai távolságtartás, vagyis hogy az AI-t a résztvevők nem integrálták a napi munkájukba, csak „kísérleteztek” vele.
A tanulmány megmutatja, miért akadhat el egy AI-bevezetés akkor is, ha formálisan mindenki „nyitott” rá.
Mi következik ebből az oktatásban?
1. A „kognitív nyitottság” önmagában semmit sem ér.
A vállalati kutatás legfontosabb tanulsága: valaki lehet nyitott fejben – és közben érzelmileg teljesen ellenálló. Ez az oktatásban is látható:
- a tanár azt mondja: „értem, hogy fontos az AI”
- de belül ezt érzi: „nem tudom kontrollálni”, „mi lesz a szerepemmel?”, „nem akarok hibázni”
2. Ha nincs világos pedagógiai feladat, az AI „távoli marad”.
A kutatásban az AI-t a résztvevők mind fizikailag távolra tették maguktól. Ez erős metafora: „Ha nem tudom, mire jó nekem pontosan, akkor nem nyúlok hozzá.”
Ugyanez az iskolában:
- ha a tanár nem tudja, pont mire használja,
- ha a diák csak „trükknek” látja,
- akkor az AI sosem lesz része a tanulási folyamatnak és visszaigazolja a legrosszabb félelmeket.
3. Az AI-bevezetés nem technológiai projekt, hanem identitás-projekt.
A kutatás szerint a fő feszültség nem a funkciókból jött, hanem a szerepekből:
- „mihez képest kell most nekem mást csinálnom?”
- „csökkenti a kompetenciámat?”
- „vagy épp erősíti?”
Az oktatásban ez a hatás még erősebb. A tanári szerep változása a legfőbb érzelmi akadály. Ha ezt nem kezeljük, hiába lesz AI, a pedagógiai gyakorlat nem változik.
4. A hype miatti csalódás az iskolákban ugyanúgy jelen van.
A kutatás azt mutatja: az emberek sokat várnak és gyorsan csalódnak.
A tanároknál például így nézhet ki:
- kipróbálja a ChatGPT-t → „nem ért a szakterületemhez”
- hallucináció → „nem lehet megbízni benne”
- rossz prompt → „több idő, mint haszon”
Ez NEM a tanár hibája — egyszerűen nincs szakmai kontextus az AI köré rakva.
5. Integráció csak akkor történik, ha van közös nyelv, közös gyakorlat, közös kontroll.
A kutatás egyik legerősebb üzenete: ha mindenki egyénileg próbálkozik, a szervezet soha nem jut el az igazi bevezetésig.
Az oktatásban ez így néz ki:
- diákok → privát AI használat
- tanárok → egyéni kísérletezés
- vezetők → intézményi vízió, de rutin nélkül
Ezért kulcs a közös platform és egységes fogalomrendszer, különben:
- nincs minőség,
- nincs biztonság,
- nincs pedagógiai integráció,
- nincs fejlődés.